"Az, aki arra használja ügyességét és alkotó képzeletét,

hogy meglássa, milyen sokat tud adni száz forintért, ahelyett, hogy azt keresse, milyen keveset tud adni száz forintért, sikerre van ítélve."

Május 31-ig kell elkészíteni a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást



Az idén is május 31-ig kell benyújtani a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást az élelmiszerlánc szereplők többségének, azonban a járványhelyzetre tekintettel a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében szeptember 30-ra módosul a határidő - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

A hivatal hétfői közleménye szerint már elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában. A meghatalmazások kezelésére és létrehozására szintén e menüpontban van lehetőség, ahol megtalálhatóak az előző évek során elkészült meghatalmazások is. Az idei évtől az önálló képviseleti joggal rendelkezők már meghatalmazás készítése nélkül is eljárhatnak cégük nevében - tették hozzá.

A Nébih javasolja, hogy az érintettek az ügyintézés első lépéseként ellenőrizzék a rendszerben elérhető céges és meghatalmazotti adatokat, és a bevallás benyújtását ne halasszák az utolsó pillanatra. A díjbevallási folyamattal kapcsolatos segédlet a Nébih honlapján, a https://portal.nebih.gov.hu/felugyeleti-dij érhető el emellett a hatóság ügyfélszolgálata telefonon és emailben is áll az érdeklődők rendelkezésére - közölte a Nébih.

forrás: mti


Május 31-ig kell elkészíteni a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást

Május 31-ig kell elkészíteni a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást

Elolvasom

Ezekre még szüksége lehet?!